2015. október 26., hétfő

Day #4 (Part 1.) - Beköltözős buli

Ahogy hazaértem, az volt az első, hogy bevetődtem az ágyba Bella mellé és megpróbáltam kicsit pihenni, de álom természetesen nem jött a szememre. Egyre csak a történtek jártak az eszemben és a döntésem súlya egyre jobban elkezdte nyomni a vállamat. Vajon jó döntés volt otthagyni a dokit? Mi van, ha a zombik nem is harapás által fertőznek? Nem menthettem volna meg őt is valahogyan? Ezer meg ezer kérdés kavargott az elmémben, ahogy lassan álomba szenderültem. Az álom pedig ismét elhozta ezeket a lényeket, valami sötét erdőben álltam egy ösvényen, eltévedtem. Egyszer csak az egyik bokorból egy zombi lépett elő. Michael volt az, rám mutatott, majd megindult felém. Nem volt lehetőségem, futni kezdtem. Ahogy futottam, néha hátra néztem és az eltorzult, bomló alakok között ismerősnek tűnő arcokat véltem felfedezni Anna, az édesanyám, Andrea és még megannyi ismerősöm. Ahogy futottam, ziháltam, egyre fogyott a levegő, mintha fojtogattak volna. Az erdő végén egy romos épületet pillantottam meg, az azt körülvevő beton kerítés közepén egy nagy kapu várt nyitva, és felkínálva a menekülés lehetőségét. Ekkor ébredtem fel, úgy, hogy patakokban ömlött rólam a víz. 
- Csak álom volt... - dörmögtem magam elé - úr isten, Anna!
Elfelejtettem felhívni, így gyorsan előkotortam a telefonomat, de akkor vettem észre, hogy hajnali 4 óra van, hiába hívnám, sosem veszi fel amikor alszik.
Ahogy visszagondoltam az álomra, eszembe jutott az a romos épület amit láttam. Úgy emlékeztem, valahol már láttam hasonlót. Ekkor ugrott be, hogy pár kilométerre a homokbánya mellett a volt NMS bázis állt, elhagyatottan. Amikor a déli háború fenyegette az országot, a fiatalok számára kialakítottak egy kiképző központot és iskolát, a National Military School egyik bázisát ide telepítették a város mellé, de mivel a háború elkerülte az országot és megszűnt a hadi helyzet, így az ország számtalan pontjára telepített katonai iskolák fenntartásának semmilyen értelme nem volt, így csupán 3-4 év működés után ezekből kivonultak és otthagyták őket.
Felkeltem és Bellával karöltve az utca másik oldalán, a panellal szembeni házhoz siettem és őrült módjára csengetni kezdtem. Percek teltek el, mire a kissé elszürkült téglaház ajtaja kicsapódott és az ajtóban egy  nagydarab, szőke szakállú, kissé kopaszodó ember állt meg egy szál boxerben és egy vörös-fekete kockás ingben. Olyan érzésem volt, mintha egy viking vezérrel álltam volna szemben, pedig csak jó barátomat Jonas Magnussent sikerült felvernem a legédesebb álmából. Ahogy meglátott, mosolyra görbült a szája, de tudta, hogy ha ilyenkor állok a kapujában, akkor valami fontos dologról lehet szó. Elhadartam neki a tegnap történteket, szinte levegőt sem vettem, de ő szemmel láthatóan nem igazán vett komolyan.
- Te Dom, egyetlen egy kérdésem lenne.
- Mondd!
- Mit szívtál? Le kéne állnod a kemény drogokkal. - tört ki heves nevetésben
- Nézd, ha nem hiszed el, kapcsold be a TV-t és várd meg a reggeli híradót. 100% hogy már benne lesznek a tegnap történtek. Hidd el, így történt minden amit mondtam. És sürgősen ki kell találnunk valamit a túlélés érdekében.
- Oké, tegyük fel, hogy hiszek neked. Van terved?
- Hát gondolkodtam valamin. Neked vannak katonai ismereteid. Elvileg az NMS épülete teljesen üres, ugye?
- Hát öcskös, ennek nem sok köze van ahhoz, hogy légiósként kerestem a kenyeremet 3 évig, de igen, az most már maximum szellemek lakják, meg csövesek.
- Ideális lenne...
- Jól van öcskös, de ugye tudod, hogy amiről makogsz itt nekem, azt még mindig faszságnak tartom? Elmúlott április 1-e...
Jó, figyelj. Akkor tudod mit? keress rá neten, vagy várd meg a 6 órás híradót és nézd meg, aztán kurva gyorsan kezdj el összepakolni és indulunk. Addig én intézek pár telefont meg küldök pár üzenetet mindenkinek.
- Te ezt tényleg komolyan gondolod...
- Igen baszd meg! Ez halálosan komoly! Légyszi ne idegelj ki korán reggel. Kurva húzós estém volt.
- Oké-oké. Mikor indulunk?
- 2 óra elég összepakolni?
- Remélem. Felhívom az öcsémet, hogy hozza a platóst, és arra fel tudunk pakolni mindent.
- Rendben. csak igyekezzünk. Még nem értek ide a hullák, de nem szeretnék találkozni velük.
Ahogy felértem a lakásba már be is pattantam a számítógép elé és a közösségi oldalon elkezdtem írogatni azoknak, akik fontosak voltak a számomra és reméltem, hogy nem néznek majd teljesen hülyének, bár fogalmam sem volt arról, hogy a tegnap esti kiszabadulásukat követően meddig juthattak el a zombik.
A pakolást illetően nem vittem túlzásba a dolgokat, csak a legfontosabbakat pakoltam össze. Ruhák, szerszámok, kaja. A megbeszélt 2 óra gyorsan eltelt, elkezdtem lepakolni a Maestro háza elé,(merthogy Jonast mindenki csak így hívta ezermester mivolta miatt) és vártam a srácokat. Rövidesen megérkeztek egy valamilyen ősrégi, számomra teljesen idegen típusú platós teherautóval, aminek a háromnegyede már meg volt pakolva bútorokkal és cuccokkal.
- Mi van veled kisgyerek? Meg vagy hülyülve? Komolyan gondolod, hogy 3 zsák cuccal fogsz nekiindulni? Legyél már észnél! - ordított a kocsiból Gunnar, aki leginkább egy jól megtermett Norvég favágóra hasonlított.
Köpni-nyelni nem tudtam, a két Magnussen már ugrott ki a kocsiból és azt vettem észre, hogy a lakásom nagy része fel volt pakolva.
Az NMS épület a várostól körülbelül negyed órára volt megtalálható a lakásomtól. A bázis területe vastag 2-2,5 méter betonfallal volt körülvéve, ami első ránézésre egészen jó állapotban volt annak ellenére, hogy már jó 4-5 éve senki nem foglalkozott a hellyel. Igazság szerint akár festőinek is mondhattuk volna a környezetet ahol a bázis állt, hiszen a nyugati falat egy patak, a keletit és félig-meddig a délit is egy erdő övezte, az északi fal szomszédságában pedig a homokbánya terült el. Maga az épület 4 darab 2 emeletes szárnyból állt, amik összességében kb. 100-150 ember befogadására lehettek alkalmasak. Ahogy a kövekkel végigszórt, de gazzal benőtt úton végigmentünk, már messziről láttuk a falak sarkában lévő őrtornyokat. Meglepetésemre a bázis kapuja előtt két autót pillantottam meg, mindkettőt azonnal felismertem. Az egyik Andrea autója volt, a másik pedig Benjamin Scotté. Benjamin a legjobb barátaim közé tartozott, már kilométerekről ki tudtam szúrni a fehér puttonyos caddy-jét. Ahogy odaértünk, láttam, hogy Andrea nem egyedül érkezett.
- Gyerekek, én azt hiszem most lettem szerelmes! - fordítottam oda a fejemet a Magnussen tesók felé.
- Azt elhiszem öcskös, azt elhiszem. - vágta rá Gunnar.
Andrea utasa Diana Webber volt. Bizony ő az a fajta nő volt, akin egy férfiember szeme egyből megakad. Magas, hosszú barna hajú, mogyoróbarna szemű és gyönyörű arcú leányzó.
- Most akkor mehet a beköltözős buli, meg minden? - kérdezte nevetve Benjamin
- Persze, hozd a sört! - Vágtam rá, miközben  Jonas a lakatokat fűrészelte le az erőd vas kapujáról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése