Day #13 - Semmi sem biztos

Szörnyű viharra ébredtem. Ahogy felnéztem az ágyból, korom sötétség vett körbe, csak a villámok fel-fel villanó fénye festette meg a szobám falát. Abban a hitben dörzsöltem ki a maradék álmot a szememből, hogy hajnal lehet, pedig az óra más lassan a délután kettőt ütötte volna, ha lett volna. Sajnos áram és ezáltal fény hiányában nehéz volt még az ágyból kikecmeregni is, hiszen a kórteremben csupán pár gyertya világított. Komótosan felültem az ágy szélére és kinyújtóztam. Úgy éreztem magam, mintha legalább hónapok óta nem mozdultam volna meg. Az izmaim teljesen elernyedtek, ahhoz képest, hogy alig két napot feküdtem csupán. Odacsoszogtam a kórteremben levő mosdóhoz és megpróbáltam megmosni az arcomat, majd lehajoltam hogy a csapról némi vizet juttassak a szervezetembe. Ekkor jutott eszembe, hogy az ivóvíz már nem biztos, hogy egészséges, így gyorsan meggondoltam magam ezzel kapcsolatban. Ekkor szerencsére észrevettem, hogy az ágyam mellett bizony ott áll árván egy üveg ásványvíz.
Ahogy a palackot a számhoz emeltem, Ben lépett be az ajtón.
- Jó napot te lusta dög!
- He-he... Nagyon vicces vagy Ben. Egyáltalán mennyi az idő, hogy itt lelustázol?
- Délután van. 2 óra múlott, de ez ne érdekeljen, nem ezért jöttem. Beszédem van veled.
- Mondd.
- Figyelj, meg kell mondjam, én nem bízom ebben az ápoló csajban. Valahogy gyanús nekem. Főleg azért, mert találtam még egy titkos ládát az egyik vizsgálóban, a falba rejtve. És ez volt benne. - Ben egy dossziét hajított az ágyamra
- Mi ez? - kérdeztem
- Ez kérlek szépen a SWAP program nem publikus dokumentációjának egy része, amit 100%, hogy nem az illetékesek rejtettek oda, ahol véletlenül rábukkantam. Szerintem fogd össze a másik aktával és olvasgasd.
- Kicsit sötét van az olvasáshoz, nem gondolod?
- Te meg balfasz vagy... Nézzél már körül! Ott a sarokban egy kézi reflektor izé. Azzal annyi fényt csinálsz, hogy az egész kórházat be tudnád világítani.
- Kösz. - mondtam kicsit elharapva a szó végét. Azt hiszem szégyelltem magam amiatt, hogy nem nézek az orrom elé sem.
- Kajás nem vagy? Mondjuk sok minden nincs, nem kapsz sem steak-et, sem spagetthi bolognese-t, viszont van tápszer. Apropó, nem tudunk sokáig itt kecózni, sajnos eléggé fogytán vannak a kórházi készletek.
- Valamit hozhatsz. Ami a készleteket illeti, ha sikerül valamit megtudnom a papírokból, pár napon belül szerintem vissza is indulhatunk a bázisra.
- Rendben. Na hozok neked harapnivalót.
Annyira sikerült beletemetkeznem az olvasnivalóba, hogy észre se vettem azt amikor Ben visszatért az étellel, de mivel látta hogy "munkában" vagyok, csak letette az asztalra és kisétált. Az egész iromány egy hatalmas káosz volt, rengeteg ellentmondással, viszont szerepelt benne a gyógyszer összetétele és a kísérletek pontos eredménye is. A hivatalos papírok szerint az eredeti SWAP programbéli gyógyszernek szánt készítmény az állatkísérlet során tökéletes eredményeket ért el. A szer a 2000-res évekbeli rákkutatásból átvett módszert fejlesztette tovább és a malária egy mutáns parazitáját használta fel, amely képes kötődni a sérült sejtekhez, különböző vegyületek hatására ezután képes újjá építeni az egész érrendszert. Ami a mutáns vírust illeti, itt igazság szerint helyenként hiányosak voltak a leírások és egy része valamiért orosz nyelven íródott, de azt sikerült megértenem, hogy lényegében ugyanaz a malária törzs volt az alap, csakhogy olyan mutációt hoztak létre, amely főleg az idegeket és az agyat támadja és építi le ezzel tulajdonképpen a tudatot.

Sajnos a dokumentáció végén egy mondat állt, aminek annyira nem örültem: Ellenszer nem ismert!
Az persze már egy más kérdés, hogy az állatkísérletek során kiderült, hogy a kísérleti egerek és patkányok 98%-a fertőződött meg a mutáns SWAP-pal, azaz 2%-a az állatoknak valamilyen oknál fogva immunisnak bizonyult. Az persze megintcsak más kérdés, hogy sehol nem találtam arra vonatkozó adatokat, hogy hány állattal próbálkoztak, így ez a százalékos adat azért nem bizonyult annyira megbízhatónak, viszont így egy kicsit érthető lett számomra, hogy Rebecca miért nem fertőződött meg a harapás által. Bár nem lehetett biztosra mondani, mint ahogy ezekkel a papírokkal kapcsolatban szinte semmire, de úgy nézett ki, hogy az a kislány, immunis volt a vírusra...
Ahogy eljött az este, kezdtem magamat valamivel erősebbnek érezni, így ki-ki csoszogtam néha a folyosóra, ahol a többiek kreatívan töltötték a nem éppen betervezett holt időt. Ben és Becca a mankóval és papírgalacsinokkal baseballt játszottak, miközben Andrea és Lisa a pihenőben folytatott diskurzust valami számomra abszolút érthetetlen női dologról.
- Dom! Beszállsz? - kiáltott oda nekem Rebecca
- Köszi, de nem biztos hogy nekem per pillanat jót tenne. Csak kijöttem, hogy mozogjak kicsit.
- Kár... Ketten azért ez sem az igazi. - mondta, majd a Ben által dobott galacsint egyenesen a kezembe ütötte.
- Szép ütés! Azt ne mondd, hogy baseballoztál is.
- Nem. De azért szeretem ezt a sportot is, úgy ahogy mindegyiket.
- A lábadnak jót tesz ez?
- Nyugi, nem vagyok anyámasszony katonája. Bírom a gyűrődést. Holnapra már egy marathont is simán lefutok!
Elmosolyodtam, majd ismét megindultam a kórterem felé, ahol várt az ágyam és a szemem behunyásával egy sokkal békésebb, szebb világ...