Day #11 - Lift a semmibe

A reggel ismét kérdéseket vetett fel bennem. Mármint nem az, hogy ismét reggel lett, csak mostanra értek meg a kérdések bennem. Egyrészt problémát jelentett Rebecca sérülése, és az ő mobilissá tétele, másrészt pedig ugye az eredeti dolog amiért mentünk, az volt, hogy a vírussal kapcsolatban információt szerezzünk. Az, hogy Becca nem tudott mozogni, áthúzta a számításaimat, mert egyedül nem hagyhattuk ott a laborban, túl sok választás pedig nem volt, hogy kit hagyhatok ott. Andrea volt az az opció ami jónak tűnt, hiszen Ben azért egy esetleges közelharcban kihasználhatóbb volt. Andrea kételkedve fogadta az ötletet és nem igazán akart beleegyezni, de szerencsére sikerült meggyőznöm arról, hogy a kislánynak inkább rá van szüksége, mint Benre vagy rám. A CC épülete számomra erősen kérdőjelnek számított, helyismeretem pedig nem volt és meglepetésemre Andrea sem tudta megmondani, hogy hol lehet az a labor, amelyben a kísérleteket végezhették. A terv innentől kezdve egyszerű volt: beszállunk a belső felvonóba és szépen végignézünk minden emeletet, hátha találunk valami dokumentációt a kísérletekről és ugye Rebeccának sem ártott volna valamiféle mankót keresni, bár utóbbira azért egy kardiológiai klinikán nem mutatkozott túl sok esély. A liftbe szállva Ben rögtön feltette az első kérdést:
- Na és akkor merre?
A Cardio Clinic épülete összesen 5 szintes volt, a földszinten kívül két emelet és egy alagsor volt, de a felvonó csak az alagsorba és a legfelső emeletre tudott elvinni minket a földszinti műtőelőtérből. Azt gondoltam, hogy az épület felépítése hasonló lehet a BNH-Heart Clinic épületéhez, így első körben a legfelső emeletet vettük célba, hátha az irodákban találhatunk valamit
A nyíló liftajtó egy látszólag érintetlen belső folyosóra engedett bepillantást, így kissé megnyugodtam, hogy ide még nem jutottak be a zombik. Ahogy megtettem az első lépést, hirtelen tompa de erős fájdalom hasított végig a tarkómtól lefelé és teljesen elgyengültem. Akárhogy próbáltam tartani magam, a testem nem volt hajlandó engedelmeskedni és tehetetlenül estem vissza a liftbe. Ahogy kinyitottam a szemem, arra lettem figyelmes, hogy a lift ajtaja bezáródik és a felvonó elindul lefelé. Próbáltam felkelni, de a testem még mindig nem nagyon mutatott hajlandóságot a mozgásra, így fekvő helyzetben, a fejem oldalra billentve próbáltam meg körbenézni és meglepetésemre Ben-t nem láttam magam mellett. Olyan érzésem volt, mintha egy satuba szorították volna a fejem, és egyre jobban nyomnák össze. Erőt vettem magamon és elkúsztam a sarokba, ahol sikerült ülő helyzetbe tornáznom magam. Ahogy felpillantottam a lift kijelzőjére, láttam, hogy a földszint felé tartok, így valamennyire megnyugodtam, hisz tudtam, lent Andrea kezelésbe vehet majd. A kijelzőn bevillant a földszintet jelző betűhalmaz, de a lift ajtaja nem nyílt ki, csupán tompa zörgést hallottam, mint annak a háznak a felvonójában ahol nagyapám lakott 20 évvel ezelőtt lakott és oly sokszor ingáztam föl le a romos, régi épületben. Amikor a zörej megszűnt hirtelen vörösleni kezdett a lift ajtaja alatti padlórész. Vér volt és szinte mintha csapból engednék kezdett el folyni, teljesen befestve a padlót, a lift pedig mozgásba lépett és elindult lefelé. Az alagsorban álltam meg és az ajtó kinyílt. Dianát és Annát pillantottam meg, amint kézenfogva közelítenek a lift felé. Mikor az ajtó elé értek, Anna rám mosolygott, de hirtelen szája szélén vércsepp jelent meg, Diana pedig felém intett és megnyomta a hívógombot, aminek hatására az ajtó bezáródott, a lift pedig ugyanazzal a régről fülembe égett hanggal elindult lefelé. A fények kissé elhalványultak, amikor hirtelen visító hang törte meg ismét az addig megszokott zörejt és az ajtó ismét kinyílt. A látvány pedig félelmetes volt, hiszen a lakásomat láttam, de valami olyan megvilágításban, hogy egyszerűen elvesztek a színek. Fekete fehérnek tűnt minden, még azok a zombik is akik a kanapé mögül felbukkantak és elindultak felém. Próbáltam felkelni, de a lában nem volt hajlandó engedelmeskedni a parancsomnak. Próbáltam kiabálni, de hang nem jött ki a számon az élőhalottak pedig egyre közelítettek, és már ott álltak a lift ajtajában, amikor az ajtó hirtelen becsukódott és odaszorította a zombik fejét a bejárathoz, majd elindult ismét lefelé. A Fejek egyenként hullottak a földre, de ugyanúgy hörögtek és csattogtatták a fogaikat, mint amikor még a testükön helyezkedtek el. Olyan érzésem volt, mintha a lift tulajdonképpen egyre mélyebbre vinne a semmibe. A lift ismét megállt és kinyílt, az ajtóban pedig Bellát pillantottam meg, amint Anna kezében hozza felém, mögöttük pedig a két Magnussen, Diana és Andrea jelent meg, viszont nyoma sem volt Anna pár perce látott vérrel teli szájának és üres tekintetének.Mögötte pedig Diana szeme világított, de mindezt szó szerint. Olyannyira világított, hogy lassan a fehér fény kezdett elvakítani...
Amikor a fényt megszűnni véltem, kinyitottam a szemem és egy kórteremben találtam magam, kintről pedig ismerős hangokat hallottam, Andrea és Ben beszélgetett valakivel. Próbáltam kiáltani nekik, de rendkívül gyengének éreztem magam amellett, hogy hang sem igazán volt hajlandó távozni belőlem, viszont megkönnyebbülve konstatáltam, hogy csak egy álom volt, így minden aggodalom nékül hajtottam álomra a fejem...