Day #9 - A csatorna remetéje

Reggelre arra az elhatározásra jutottam, hogy a szárnyaim alá veszem Rebeccát. A reggeli közös kajálásnál viszont észre kellett vennem, hogy beigazolódott amin éjszaka morfondíroztam. Tényleg nem volt sehol a lány. Úgy gondoltam, mindenképp meg kell keresnem, így a kaja után a fiatalok szobája felé vettem az irányt. Persze, gyerekszobának hívtuk a helységet, de igazság szerint csak Damian és Rebecca lakta a szobát, ahol igazából akár nyolc gyermek is simán elférhetett volna. Természetesen a terem üres volt Rebeccának a nyomát sem találtam. A kutatás elkezdése után fél órával már szinte minden szobát és termet végig jártam és mindenkit végig kérdeztem a lányról, de ma őt még senki sem látta. Ahogy vissza indultam a szobámba, a lépcsőknél csörömpölésre lettem figyelmes. A hang lentről jött, a gépház és raktárak felől, így arra felé vettem az irányt. Az alagsor rövid folyosóján összesen három ajtó volt található. Jobbra az első ajtó a fegyverraktár ajtaját nyitotta, de azt a Maestroék egy zárcsere után elérhetetlenné tették, és csak három embernek volt kulcsa hozzá. A Maestronak, Benjaminnak és nekem. A balra levő ajtó a raktárba vezetett. Igazából ha ebben a helységben volt valaki, akkor azt megtalálni lehetetlen volt, hiszen egy hatalmas terem volt ez, tele mindenféle cuccal. Eredetileg nem tudjuk mire használhatták ezt a termet, hiszen teljesen üres volt az ideérkezésünkkor, de ez alatt a pár nap alatt már sikerült elég szépen megpakolnunk és mindent itt tároltunk aminek a lakórészen vagy a konyhában nem volt helye. Természetesen ezt a termet is végigjártam, de embernek sehol nem volt nyoma sem. Az utolsó ajtó a gépházba vezetett. Itt volt minden ami a bázis áram, víz, és nem működő fűtéshálózatához kellett. Kapcsolószekrények, kazánok és mindenféle gép és gomb, amiről nekem fogalmam sem volt, hogy mire jó. A fűtést illetően azért voltak kételyeim, hiszen lassan közeledett a tél és a csináljunk fűtést csöves módra című játék azért nem kecsegtetett túl sok jóval. A gépházat körbejárva nem találtam semmit, viszont észrevettem, hogy a (szintén nem működő) központi bojler melletti csatornafedél, bizony nincs rendesen a helyén. Úgy éreztem, itt valaki járt és bizony ezen keresztül közlekedhet, így a fedelet arrébb toltam és lemásztam a csatornába. Őszintén szólva én sem értem, hogy mi okom volt erre a lépésre, hiszen az a csatornafedél nem túl könnyű, azaz ha visszahelyezem oda ahova való, akkor nem valószínű, hogy egyszerűen bejut a gépházba az aki be akar jutni.

De én persze, legyűrve minden félelmemet, mint valami átkozott adrenalinvadász, lemásztam. A létra körülbelül 10 méter mélyre vezetett, egy másfél méter széles "alagútba", azaz a csatornarendszerbe ami talán még a várost is összekötötte a bázissal. A lejárattól mintegy száz méterre a csatorna három felé ágazott. Mivel lövésem nem volt merre és hova, meg főleg miért megyek úgy döntöttem végig egyenesen fogok gyalogolni, hogy egyszerűen visszataláljak a bázishoz vezető feljáróhoz. Az elágazás után tíz méterenként találtam még négy elágazást, egyszer jobbra, egyszer balra. Tartottam magamat a tervhez. Az utolsó balra való leágazó után nem sokkal a csatorna jobbra kanyarodott, ezt már a harmadik elágazónál látni lehetett, hiszen halvány fény szűrődött ki onnan, emiatt egyre érdekesebb lett számomra a dolog. Amikor az utolsó elágazást elhagytam, hirtelen egy fémdarab érintette meg a nyakamat. Egy kés volt az. Valaki ott állt mögöttem és kést szegezett a torkomnak. Mozdulni sem bírtam, hiszen egy óvatlan mozdulattal elmetszettem volna a saját torkomat.
- Nem mozdulj, vagy elvágom a torkodat! - szólított meg a kés gazdája, akinek a hangját felismertem. Rebecca volt az.
- Nyugi Rebecca én vagyok az, Dominique!
Lassan engedte le a kését a torkomtól. Láthatóan meglepődött, hogy itt talál.
- Dominique? Mit keresel itt?
- Téged. - Mosolyogtam rá.
- Nem kellene. Semmi keresnivalód itt.
- De neked sem és most, hogy ide vezettél, már érdekel, hogy hova vezetnek ezek a csatornák.
- Oké, elmondok mindent. De akkor megígéred, hogy soha többet nem jössz utánam és ide sem teszed be a lábad.
- Megpróbálom, de nem ígérhetek semmit.
- Rendben. Akkor kövess. - mondta Rebecca, majd elindult egyenesen a fény forrása felé - Azok az elágazások, amik jobbra vannak, mind mind Beaumont különböző részeibe érnek el előbb-utóbb. Az első balra tartó csatorna szerintem Pine Forest-be vezethet. Egyszer próbáltam meg végigmenni rajta, de miután 3 órát gyalogoltam a csatornában, és még mindig nem jutottam a végére, feladtam. A második ballos elágazó Vidor csatornarendszeréhez csatlakozik. Az utolsó pedig Rose City-be vezet.
- Értem. Honnan tudod te ezeket? - kérdeztem, amikor elértük a kanyart. Ahogy jobbra fordultunk, egy zombi teteme terült el a földön, így gyorsan témát váltottam - Ide is be tudnak jönni???
- Néz az orrod elé és rájössz - nevetett fel Rebecca és mutatott előre.
Ahogy felkaptam a fejemet, megláttam a távolban a fény forrását, ami egy kijárat volt. Ahogy közelebb értünk már látszott, hogy a folyó ami a bázis mellett található ide vezethet. A kijáraton levő rácsok ki voltak törve így szabad ki és bejárást biztosított bárkinek. Ahogy kiléptem a rácsokon, egy tó előtt álltam ami nem nézett ki túl festőien, hiszen mégiscsak a csatorna egyik "ürítőfelülete" volt. Ránéztem Rebeccára és elmosolyodtam, viszont egyből szemet szúrt az, hogy a vállán egy hatalmas kötés volt.
- Mi az a kötés válladon? - kérdeztem
- Csak egy kis harci seb. Katona dolog.
Hirtelen egy foszló kéz kapta el Rebecca vállát és tépte le a kötést. A lány villámgyors mozdulattal kapta elő az övéből a kését és döfte egyenesen a zombi két szeme közé. A szám tátva maradt. Hihetetlen volt, hogy egy 14 éves lány ilyen könnyed természetességgel képes levadászni ezeket a szörnyeket. A megdöbbenésemet még inkább tetőzte az, hogy a kioldódó kötés alatt egy hatalmas seb bukkant elő. Szinte biztos voltam benne, hogy harapásnyom volt.
- Ugye az nem? - mutattam rá a lány vállára.
- De, az. Ezért nem töltök túl sok időt a bázison. Nem akarom, hogy ott változzak át.
- Mikor történt?
- Már az első napon, amikor apuékat megölték. - hajtotta le a fejét Rebecca. Szemmel láthatóan az apja és anyja elvesztését egyáltalán nem dolgozta még fel - Engem is elkaptak és az egyik megharapott, de szerencsére apa megmentett. Feláldozta magát... - tört ki zokogásban a lány.
- Nyugi kislány. Minden rendben lesz - mondtam és átöleltem.
Miközben a lányt dédelgettem, sok minden futott át az agyamon. Az a harapás már majdnem egy hete történt. Az azt jelenti, hogy a vírusnak már el kellett volna kezdenie szétterjedni és tüneteket okozni. Viszont Rebecca ránézésre abszolút tünetmentes és egészségesnek tűnt.
- Figyelj. Vissza kell jönnöd velem a bázisra és Andreanak meg kell hogy vizsgáljon.
- Mi értelme lenne? Mi van ha pont most fogok átváltozni?
- Éppen ez az! Figyelj. Aki gyógyszerben kapta a vírust és először átváltozott az is kb. 5 nap után átváltozott, téged pedig már majdnem egy hete haraptak meg.
- Oké. Legyen. De ha átváltozok, akkor egyből vágd le a fejemet!
-Ezt fejezd be! Nem fogjuk levágni a fejedet. Viszont hagynod kell, hogy segítsünk és megvizsgáljunk, úgyhogy felejtsd el innentől kezdve, hogy te leszel a csatorna remetéje!
- Jól van. - Hajtotta le a fejét Rebecca, majd megfogta a kezemet és hagyta, hogy visszavezessem a bázishoz.
Természetesen mire visszaértünk, némi aggodalom azért felütötte a fejét a többiek körében, hogy merre is járhatunk, de sikerült gyorsan lecsillapítani a kedélyeket, Rebeccát Andrea kezébe adtam kivizsgálásra, én pedig gyorsan összeszedtem magamat és siettem fel az őrtoronyba, hiszen én voltam a soros az őrködést illetően Sarah társaságában. Igazából ismét magába szippantottak az őrtoronyban a gondolataim. Furcsa mód, eszembe sem jutott Charlie és Anna, egyedül azon morfondíroztam végig, hogy lehet az, hogy Rebecca nem fertőződött meg. Ki ez a lány valójában? Hiszen lehetetlennek tűnt, hogy egy kamasz kislány ennyire jól kezelje a fegyvereket, vagy hogy ilyen erő legyen benne, hogy a csatornafedelet is simán megmozdítja, kiindulva abból, hogy nem volt éppen az az erőemelő alkat, hiszen egy törékenynek tűnő lányról volt szó. De olyan érzésem volt, hogy Rebecca sokkal többet tud, mint amit elmond, vagy mint amit sejtenénk róla és az egész helyről ahol éppen az életünket éltük...