Day #5 - Te vagy a főnök!

A hajnali őrség első felét Andrea társaságában töltöttem, akivel próbáltunk rájönni a kiváltó okokra és arra, hogy miként is terjedhet a vírus, ha egyáltalán annak lehet nevezni.

- Oké. Tegyük fel, hogy a kísérleti gyógyszer okozta. Illetve valószínű, hogy az volt az ok. Viszont ami aggasztó, az az, hogy az első SWAP-os betegnél akit ugye visszahoztak, több napig pangott a zombikór. Viszont bent a kórházban egyből lettek élőhalottak az emberek. - vezettem fel Andreának

- Valószínű, hogy valahogy vagy vér, vagy nyál útján terjed. És talán, függ attól a pangási idő, hogy milyen mennyiségben kerül át a gazdatestből a fertőzés.

- Hmm. van benne logika. Az biztos, hogy ha van ellenszer, vagy információ, akkor az a Cardio Clinic laborjában lesz. Oda mindenképpen el kell majd jutnunk. Elvileg ugye állatokon tesztelték a gyógyszert. Azt pedig lehetetlennek tartom, hogy valaminek a mellékhatása csak az embereknél jöjjön elő.

- Ebben is lehet valami. De mi van, ha az állatok génszerkezetében van valami ami immunissá teszi őket a fertőzésre?

- Nem tudom. Bár az tény, hogy zombikutyát vagy mit tudom én, csirkét még nem láttam. De az az igazság, hogy nem hiszek a véletlenben. Biztosan van oka mindennek.

A beszélgetést ekkor törte meg Diana, aki Andrea váltásaként érkezett az őrségbe.

- Na mi a pálya emberek? Megy a romantikázás? - szólt oda nevetve

- Csak azt beszéltük, hogy mikor jön már a gyökér váltásom, mert rohadt álmos vagyok. - vágott vissza Andrea

- Akkor kelj fel és járj! Itt vagyok..

- Hát jól van. Akkor jó éjszakát. - mondta Andrea és indult el befelé.

Diana halálos nyugodtsággal heveredett le mellém a földre. Abszolút nem látszott rajta az a nyugtalanság, tanácstalanság, vagy félelem, amit Andreán láttam.

- Hogy tudsz ennyire nyugodt lenni? - kérdeztem

- Én nyugodt? Nem vagyok az. Csak próbálom könnyedre venni a figurát. Szerintem attól nem lesz jobb a helyzet, ha feszülten járkálok fel-alá, vagy hisztérikus rohamot kapok.

- Ebben mondjuk van némi igazság.

- Te viszont eléggé letörtnek látszol.

- Aggódom. Aggódom Anna, meg az egész helyzet miatt. Nagyon sok mindent kellene még csinálni a bázis körül ahhoz, hogy biztonságos legyen, de félek, hogy nem leszünk időben készen. És aggódom mindenki miatt aki még kint van a városban.

- Megértelek. De attól, hogy aggódsz nem lesz jobb. Vedd ezt az egészet valami természetellenes kiválasztódásnak. Aki erős az túléli, aki nem, az meghal. Illetve zombi lesz belőle. Ennyi. Azt meg ne felejtsd el, hogy itt te vagy a főnök. Téged követ mindenki. Nem hagyhatod el magad. És bármi történik, mindenki téged fog követni. Úgyhogy felejtsd el, hogy depressziós meg miakurvaélet leszel, mert fogok egy mikrohullámú sütőt és agyonváglak vele.

- Nem tudom eldönteni, hogy zseni vagy, vagy tök hülye. - nevettem fel.

- Képzeld, én sem! - kezdett ő is nevetni

A Dianaval való őrködés ebben a hangulatban telt el, szinte az egész éjszakát végig nevettük. Diana azon kívül, hogy Andrea legjobb barátja volt, Annát is ismerte és hellyel közzel értette is azt hogy mi az ami köztünk van, így érezte azt, hogy hogyan kell velem beszélni. Jó hatással volt rám. Valamiért sikerült teljesen elfelejteni az egész helyzetet. A reggel így gyorsan eljött, az egész este eseménytelenül elment mellettünk. Igazság szerint egy kicsit sajnáltam azt, hogy nem volt történés, mert amellett, hogy nem láttunk zombikat, nem érkezett ember sem, ami engem főleg Anna miatt aggasztott. A munkának ilyen létszám mellett már könnyebben álltunk neki és jobban, gyorsabban is ment a tatarozás. A Magnussen tesók félelmetes gyorsasággal rakták össze a generátort, talán 2-3 órájukba telt és már készen is voltak a napenergiával működő áramforrással, így már volt világításunk, hűtőnk, rádiónk, sőt TV-n is, mivel Ben nem bírta ki, hogy legfontosabb kellékként televíziót és játékkonzolt hozzon magával. A rádiós híradások folyamatosan számoltak be a történésekről és arról, hogy a város körül lezárták 50 kilométeres körzetben területet és teljes katonai ellenőrzés és átvilágítás mellett lehet csak átjutni Houston felé. Természetesen nekem, mint film és sorozatmániásnak, egyből eszembe jutottak jelenetek különböző filmekből, hogy mi szokott ilyenkor történni. Majd valaki hirtelen átváltozik a tömegben, aztán ott elkezd terjedni a zombulás és áttörik a hadsereg kordonját. A telefonok működtek, így sokan próbálták felhívni az ismerősieket, családjukat, de inkább kevesebb mint több sikerrel, legalábbis azoknál kevés sikerrel akik a városban éltek. Felvetődött többekben az is, hogy külső segítséget kérjünk, de igazság szerint megpróbáltam lebeszélni mindenkit erről, mert nem bíztam abban, hogy a kordon megakadályozza a zombik kijutását. Estére sikerült megerősítenünk a falakat, és a hat őrtoronyból hármat használható állapotba hoztunk. A csapat női részlege sikeresen kitakarította az egész alsó szintet, így egyre élhetőbbnek tűnt az egész épület. Az egyetlen dolog ami kicsit fennakadást okozott, az volt, hogy nem igazán volt bútorunk, így a legtöbb embernek még mindig a földön kellett aludnia. Este ismét gyűlést tartottunk, ahol fontossági sorrendet állítottunk fel.

Az első dolgunk a felső szint takarítása, az épület rendbetétele és a fűthetőség megoldása kellett hogy legyen, mivel a tél egyre inkább közeledett és az éjszakák kezdtek csípőssé válni, a betört ablakok és helyenként omladozó falak pedig nem igazán nyújtottak védelmet a hideg ellen. A másik probléma az az élelem volt, ugyanis mindenki sejtette azt, hogy amit magunkkal hoztunk, maximum 3-4 hétig tarthat ki, azt pedig nem mertük megkockáztatni, hogy a következő napon kiküldünk embereket az erdőbe vadászni. Ekkor Gary szólt közbe:

- Figyeljetek. Ha valaki bevállalja, hogy eljön velem, van egy pár kilométerre egy falu. Reméljük, hogy nincsenek még ott hullák, onnan esetleg tudunk hozni, vagy ha kell akkor lopni tyúkot, disznót, vagy valami ilyesmi állatokat. Így a kaja ellátása is megoldható lesz talán. Arról nem is beszélve, hogy öregapámék is ott laktak, akiknek bazinagy földjük van, ahol termesztenek mindenféle zöldséget. Tuti, hogy tartanak ott magokat is amiket itt el tudunk vetni és termeszteni magunknak ételt. Mondjuk velük beszéltem, ők már kimentek a kordonon túlra.

- Ez nagyon jó ötlet! - kiáltott fel Ben - Én veled tartok!

- Ketten elegek lesztek Gary? - kérdeztem

- Szerintem igen.

- Oké, akkor hajnalban ahogy kezd világosodni, induljatok. Félek, hogy hamarosan itt lesznek az élőhalottak.

- Rendben!

Mivel az éjszakai őrségben nem voltam soros, kivételesen lefeküdtem aludni. Az egyetlen dolog ami a fejemben járt, az természetesen Anna volt. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy elképzelhető az is, hogy ő már nincsen többé. Bűntudatom volt. Rosszul döntöttem. Haza kellett volna hoznom. Sőt, el sem szabadott volna engednem. Rosszul döntöttem.

Day #4 (Part 2.) - Az új Otthon

A kapuk kinyitása után kicsit lehangoló látvány fogadott bennünket. A bázis ugyanis eléggé romos állapotban volt. A fű és főleg a gaz majdnem hogy térdig ért, az épületek ablakai betörve, helyenként az egész erődöt körülvevő falból is hiányzott egy-egy kisebb darab. Az NMS épületét láthatóan nem kímélték az évek. Amikor beparkoltunk a főépület ajtaja elé, a többiek körbeálltak engem, mintha az utasításaimat várták volna...

- Hát ezzel lesz egy kevés melónk úgy érzem... Várom az ötleteket... - mondtam.

- Hát öcskös, te vagy a főnök, tied volt az ötlet, szóval találj ki valami rendszert, meg főleg szabályokat. - nézett rám kaján vigyorral a Maestro.

- Őőőő... Jól van. A legfontosabb kérdés: Hol tartanak a zombik? Andrea, ti keresztül jöttetek a városon, volt ahol láttatok dögöket?

- A belváros környékén már találkoztam egy-kettővel reggel. Ha szerencsénk van, akkor még legalább 1-2 napba telik mire elérhetnek idáig.

- Helyes. A legfontosabb a fal és a kapu rendbehozása lenne, persze miután körülnéztünk bent és megbizonyosodtunk arról, hogy nincsenek meglepetés vendégeink. A legjobb megoldás az lenne, ha a férfiak a fal, az udvar és utána az épület rendbetételével foglalkoznának, a nők pedig a takarítás részét intéznék. Persze ha mindenkinek megfelel. Maestro légy szíves mérd fel, hogy mi az ami még kellhet. A mai napon még lesz lehetőség meg idő is talán arra, hogy visszamenjünk a városba eszközöket meg anyagot szerezni a tatarozáshoz, anélkül, hogy meglegyen az esélye hogy zombieledel lesz belőlünk.

- Szerintem az lenne a legjobb, ha én meg Gun körbenéznénk és elmennénk a platóssal anyagbeszerzésre. Ti addig itt maradtok kertészkedni, meg várni hogy beesik-e még egy-két vendég. - mondta az idősebbik Magnussen

- Jó ötlet. - vágtam rá

- Viszont egy valami van, ami gondot jelenthet. - vágott közbe Benjamin

- És mi lenne az? - Nézett rá szúrós szemekkel Gunnar

- Tudjátok oké, hogy átmegyünk zombidaraboló survivor-be, de mégis hogy fogjuk ezt kivitelezni, ha jelenleg az összes fegyverünk egy pár konyhakés, meg partvisnyél?

Benjamin fején találta a szöget. A sok tervezgetés, meg a költözködés közben arra nem is gondoltunk, hogy szükség lehetne fegyverekre. Persze itt már az is felmerült bennem, hogy talán valahol elrejtve lesz olyan raktár a katonai iskola épületei között, ami nem teljesen üres és esetleg valamiféle fegyverként hasznosítható tárgyat találunk.

- Első körben körül kell nézni itt, hátha mielőtt lezárták a területet, hagytak valahol, valamelyik raktárban némi muníciót. A másik lehetőség, hogyha a Maestroék bemennek a városba, meglátogathatnák a vadászboltot a St. Luis Drive-on. Remélhetőleg nem fosztották még ki és tudnak hozni onnan fegyvereket.

- Na akkor induljunk neki a dolgoknak. Szerintem nem árt sietni! - kiabálta el magát Gunnar.

Szerencsére a körbejárás meglepetések nélkül zajlott. Sajnos az épület állapotát illetően nem sikerült pozitívan csalódni, tényleg ramaty állapotban volt minden. A falak repedezettek, romosak voltak, belül szemét, por és mocsok állt. Az épület belülről is kifejezetten hasonlított valami kísértet lakta helyre, hiszen itt-ott maradtak még jelei az életnek törött, megrogyott bútorok és az otthagyott szemét képében. Abban megegyeztünk, hogy első körben az őrtornyokat és két hálónak kialakítható termet kell rendbe rakni, persze a falak után. Az ikrek jó diákok módjára jegyzeteltek és írték fel, hogy mi az amire szükségünk lehet, amiből egy igen terebélyes kis lista alakult ki. Amíg a Magnussenek leléptek, megpróbálta mindenki hasznossá tenni magát és nekiálltunk otthonosabbá varázsolni a helyet, már amennyire a lehetőségeink engedték. A leányzók nekiálltak az első terem kitakarításának, míg én Bennel kimentem fát vágni az erdőbe, mivel egyrészt a terület felújításához, másrészt a fűtéshez is szükségünk volt fára. Talán 10-15 perc telt el Gunnarék távozása óta, amikor ismét egy autó hangjára lettünk figyelmesek a földes út felől.

Egy fehér színű, legalább 10-15 éves Chevrolet gurult befelé igen lassan, szemmel láthatóan nem túl rózsás állapotban, ugyanis a motorháztető csurom vér volt, a szélvédő pedig több helyen is be volt törve. Az utasok pedig a Robson család volt, Anette, Gary és a gyermekük, Damian. Ahogy kiszálltak a kocsiból, már nekik is szegeztem a kérdést:

- Sziasztok! Örülök, hogy épségben ide értetek. Mi történt?

- Szia Dom. - köszönt Anette - Az történt, hogy a belváros tele van zombikkal. Nem volt egyszerű eljutni idáig. De szerencsére karcolás nélkül megúsztuk.

- Hát igen, az öreg Chevy mindent kibír. - mondta büszkén Gary.

- Hát, akkor üdv az új otthonunkban. Nem túl színpompás és egyenlőre nem is túl otthonos, de legalább biztonságos lesz. Csatlakozzatok Andreához és Dianához, ők megmutatnak mindent. Sok meló lesz, de itt túlélhetjük. Talán...

Egyre jobban aggódtam Anna miatt. Telefonon nem tudtam elérni, nem tudhattam mi történt vele, hogy jól van-e biztonságban van-e, vagy hogy él-e egyáltalán, de megpróbáltam mindent félretenni és a feladatra koncentrálni. Lassan már 4 órája elmentek a tesók, kezdett ez is aggasztani. Mi van, ha bajuk esett? Az az igazság, hogy műszaki és egyéb "ház körüli" ismeretek és ezzel együtt Jonas nélkül halott lett volna az egész tervem. Csak bízni tudtam abban, hogy visszatérnek, addig pedig megkezdtük a fával való munkálkodást és a falak, valamint az őrtornyok megerősítését.

Este 7 óra tájban robaj hallatszott az útról. Megkönnyebbülve láttam, hogy visszatértek, de már nem csak egy teherautóval, hanem kettővel plusz az utánfutókkal és bizony az egyik platón emberek álltak. Újabb négy emberrel nőtt a társaságunk. Ott volt John Adams, Gunnar régi kisstílű hacker barátja és a barátnője Sarah, aztán Thomas Wellington és Jessica Parker akiket igazából senki sem ismert, Magnussenék találtak rájuk az egyik bolt kifosztása közben.  Amikor beértek, a Maestro kaján vigyorral üdvözölt.

- Szevasz tökös! Aggódtál mi? Nyugi van kisgyerek. Csak hoztam egy-két erre kolbászoló ismerőst, meg némi anyagot az élethez.

- Te hülye állat!  Igazán siethettetek volna! - ugrottam Jonas nyakába

- Nyugi, csak nem volt egyszerű mindent beszerezni.

- A dögök hol tartanak?

- Közelednek és egyre többen vannak. ha szerencsénk van, holnap még nem találnak itt ránk. Viszont a jó hír, hogy hoztunk fegyvereket, sőt még a generátorhoz is sikerült alkatrészt szerezni. Na az barátom, az tartott ennyi ideig.

- Generátor?

- Jajj öcskös, körülnéztél te rendesen? Nem tudom feltűnt-e, de a bázis területe körül nem találsz sehol villanyvezetékeket. Na ez azért van, mert van itt valahol egy áramgenerátor. Ha jól sejtem az egyetlen helyen amit nem néztünk meg, az alagsorban. Valamikor ez a hely napenergiával működött. Szóval betörtünk az erőműbe, és hoztunk egy-két kis napelemet.

- Össze fogjátok tudni rakni?

- Én mindenhez értek, az öcskös meg diplomás gépészmérnök. Tudom, hogy nem látszik rajta, mert leginkább egy napszámos parasztra hasonlít, de nagy koponya. Holnap az lesz az első, hogy megjavítjuk a rendszert, ameddig ti betonoztok. Mert ugye a fal betöméséhez nem árt az sem, bár látom ti fával megpróbáltátok már megoldani, de azért a beton mégiscsak erősebb védelemnek látszik.

- Nem tudom elmondani, mennyire örülök nektek...

- El ne bőgd magad! - nevetett fel - Inkább menjünk be és rakjunk tüzet valamelyik szoba közepén, hogy meg ne fagyjunk. Minden másra ott van a holnap.

- Tüzet rakni?

- Nyugalom, nézd mit hoztunk! Mint azokban a 90-es évekbeli filmekben a csövesek. Szép kis hordó!

Azzal legurította a vas hordót a platóról. Bent a teremben mindenki összegyűlt, csak hogy lássuk a létszámot. Mindenkivel együtt így összesen 16 főt számlált a társaság, ebből 6 nő, 9 férfi és egy fiúgyermek. Az éjszakai őrséget két fő látta el a bejáratnál, hiszen figyelnünk kellett. Nem csak amiatt, hogy nehogy előbb érjen ide egy zombi, hanem hogyha esetleg túlélő idetalálna, akkor legyen aki fogadja őket. Én pedig nagyon bíztam abban, hogy lesz még túlélő aki ott fog állni a kapu előtt. Én gyorsan lefeküdtem aludni, majd éjféltől beálltam az őrségbe. Már nem tudtam eljönni a kapu elől. Vártam és reménykedtem abban, hogy egyszer csak ott fog állni az ajtó előtt a legfontosabb ember az életemben...

Day #4 (Part 1.) - Beköltözős buli

Ahogy hazaértem, az volt az első, hogy bevetődtem az ágyba Bella mellé és megpróbáltam kicsit pihenni, de álom természetesen nem jött a szememre. Egyre csak a történtek jártak az eszemben és a döntésem súlya egyre jobban elkezdte nyomni a vállamat. Vajon jó döntés volt otthagyni a dokit? Mi van, ha a zombik nem is harapás által fertőznek? Nem menthettem volna meg őt is valahogyan? Ezer meg ezer kérdés kavargott az elmémben, ahogy lassan álomba szenderültem. Az álom pedig ismét elhozta ezeket a lényeket, valami sötét erdőben álltam egy ösvényen, eltévedtem. Egyszer csak az egyik bokorból egy zombi lépett elő. Michael volt az, rám mutatott, majd megindult felém. Nem volt lehetőségem, futni kezdtem. Ahogy futottam, néha hátra néztem és az eltorzult, bomló alakok között ismerősnek tűnő arcokat véltem felfedezni Anna, az édesanyám, Andrea és még megannyi ismerősöm. Ahogy futottam, ziháltam, egyre fogyott a levegő, mintha fojtogattak volna. Az erdő végén egy romos épületet pillantottam meg, az azt körülvevő beton kerítés közepén egy nagy kapu várt nyitva, és felkínálva a menekülés lehetőségét. Ekkor ébredtem fel, úgy, hogy patakokban ömlött rólam a víz. 

- Csak álom volt... - dörmögtem magam elé - úr isten, Anna!

Elfelejtettem felhívni, így gyorsan előkotortam a telefonomat, de akkor vettem észre, hogy hajnali 4 óra van, hiába hívnám, sosem veszi fel amikor alszik.

Ahogy visszagondoltam az álomra, eszembe jutott az a romos épület amit láttam. Úgy emlékeztem, valahol már láttam hasonlót. Ekkor ugrott be, hogy pár kilométerre a homokbánya mellett a volt NMS bázis állt, elhagyatottan. Amikor a déli háború fenyegette az országot, a fiatalok számára kialakítottak egy kiképző központot és iskolát, a National Military School egyik bázisát ide telepítették a város mellé, de mivel a háború elkerülte az országot és megszűnt a hadi helyzet, így az ország számtalan pontjára telepített katonai iskolák fenntartásának semmilyen értelme nem volt, így csupán 3-4 év működés után ezekből kivonultak és otthagyták őket.

Felkeltem és Bellával karöltve az utca másik oldalán, a panellal szembeni házhoz siettem és őrült módjára csengetni kezdtem. Percek teltek el, mire a kissé elszürkült téglaház ajtaja kicsapódott és az ajtóban egy  nagydarab, szőke szakállú, kissé kopaszodó ember állt meg egy szál boxerben és egy vörös-fekete kockás ingben. Olyan érzésem volt, mintha egy viking vezérrel álltam volna szemben, pedig csak jó barátomat Jonas Magnussent sikerült felvernem a legédesebb álmából. Ahogy meglátott, mosolyra görbült a szája, de tudta, hogy ha ilyenkor állok a kapujában, akkor valami fontos dologról lehet szó. Elhadartam neki a tegnap történteket, szinte levegőt sem vettem, de ő szemmel láthatóan nem igazán vett komolyan.

- Te Dom, egyetlen egy kérdésem lenne.

- Mondd!

- Mit szívtál? Le kéne állnod a kemény drogokkal. - tört ki heves nevetésben

- Nézd, ha nem hiszed el, kapcsold be a TV-t és várd meg a reggeli híradót. 100% hogy már benne lesznek a tegnap történtek. Hidd el, így történt minden amit mondtam. És sürgősen ki kell találnunk valamit a túlélés érdekében.

- Oké, tegyük fel, hogy hiszek neked. Van terved?

- Hát gondolkodtam valamin. Neked vannak katonai ismereteid. Elvileg az NMS épülete teljesen üres, ugye?

- Hát öcskös, ennek nem sok köze van ahhoz, hogy légiósként kerestem a kenyeremet 3 évig, de igen, az most már maximum szellemek lakják, meg csövesek.

- Ideális lenne...

- Jól van öcskös, de ugye tudod, hogy amiről makogsz itt nekem, azt még mindig faszságnak tartom? Elmúlott április 1-e...

Jó, figyelj. Akkor tudod mit? keress rá neten, vagy várd meg a 6 órás híradót és nézd meg, aztán kurva gyorsan kezdj el összepakolni és indulunk. Addig én intézek pár telefont meg küldök pár üzenetet mindenkinek.

- Te ezt tényleg komolyan gondolod...

- Igen baszd meg! Ez halálosan komoly! Légyszi ne idegelj ki korán reggel. Kurva húzós estém volt.

- Oké-oké. Mikor indulunk?

- 2 óra elég összepakolni?

- Remélem. Felhívom az öcsémet, hogy hozza a platóst, és arra fel tudunk pakolni mindent.

- Rendben. csak igyekezzünk. Még nem értek ide a hullák, de nem szeretnék találkozni velük.

Ahogy felértem a lakásba már be is pattantam a számítógép elé és a közösségi oldalon elkezdtem írogatni azoknak, akik fontosak voltak a számomra és reméltem, hogy nem néznek majd teljesen hülyének, bár fogalmam sem volt arról, hogy a tegnap esti kiszabadulásukat követően meddig juthattak el a zombik.

A pakolást illetően nem vittem túlzásba a dolgokat, csak a legfontosabbakat pakoltam össze. Ruhák, szerszámok, kaja. A megbeszélt 2 óra gyorsan eltelt, elkezdtem lepakolni a Maestro háza elé,(merthogy Jonast mindenki csak így hívta ezermester mivolta miatt) és vártam a srácokat. Rövidesen megérkeztek egy valamilyen ősrégi, számomra teljesen idegen típusú platós teherautóval, aminek a háromnegyede már meg volt pakolva bútorokkal és cuccokkal.
- Mi van veled kisgyerek? Meg vagy hülyülve? Komolyan gondolod, hogy 3 zsák cuccal fogsz nekiindulni? Legyél már észnél! - ordított a kocsiból Gunnar, aki leginkább egy jól megtermett Norvég favágóra hasonlított.
Köpni-nyelni nem tudtam, a két Magnussen már ugrott ki a kocsiból és azt vettem észre, hogy a lakásom nagy része fel volt pakolva.
Az NMS épület a várostól körülbelül negyed órára volt megtalálható a lakásomtól. A bázis területe vastag 2-2,5 méter betonfallal volt körülvéve, ami első ránézésre egészen jó állapotban volt annak ellenére, hogy már jó 4-5 éve senki nem foglalkozott a hellyel. Igazság szerint akár festőinek is mondhattuk volna a környezetet ahol a bázis állt, hiszen a nyugati falat egy patak, a keletit és félig-meddig a délit is egy erdő övezte, az északi fal szomszédságában pedig a homokbánya terült el. Maga az épület 4 darab 2 emeletes szárnyból állt, amik összességében kb. 100-150 ember befogadására lehettek alkalmasak. Ahogy a kövekkel végigszórt, de gazzal benőtt úton végigmentünk, már messziről láttuk a falak sarkában lévő őrtornyokat. Meglepetésemre a bázis kapuja előtt két autót pillantottam meg, mindkettőt azonnal felismertem. Az egyik Andrea autója volt, a másik pedig Benjamin Scotté. Benjamin a legjobb barátaim közé tartozott, már kilométerekről ki tudtam szúrni a fehér puttonyos caddy-jét. Ahogy odaértünk, láttam, hogy Andrea nem egyedül érkezett.
- Gyerekek, én azt hiszem most lettem szerelmes! - fordítottam oda a fejemet a Magnussen tesók felé.
- Azt elhiszem öcskös, azt elhiszem. - vágta rá Gunnar.
Andrea utasa Diana Webber volt. Bizony ő az a fajta nő volt, akin egy férfiember szeme egyből megakad. Magas, hosszú barna hajú, mogyoróbarna szemű és gyönyörű arcú leányzó.
- Most akkor mehet a beköltözős buli, meg minden? - kérdezte nevetve Benjamin
- Persze, hozd a sört! - Vágtam rá, miközben  Jonas a lakatokat fűrészelte le az erőd vas kapujáról.